A nőt fokozatosan kell megismerni, szép lassan, mint ahogy a jó bort sem öntjük le a torkunkon azonnal, hanem kóstolgatjuk, ízleljük a nyelvünkön, ahogy szétterül, s mikor már minden sajátosságát kiismertük, akkor térünk rá újabb fokozatra: kortyolunk még egyet, új ízeket keresünk. (…) Az út a másik megismeréséhez önmagában már élvezet. Soha nem értettem meg azokat a fiatalokat, férfiakat, akik azonnal ágyba hurcolják a nőt. És megkezdődnek az elgondolkodtató, megfontolt beszélgetések, kézszorítások, egymás szemébe nézések, melyek felkészítenek minket arra, amit amúgy is mindketten akarunk. De mennyivel szebb és emberibb így!
Horváth Géza
