Miközben a fehérnemű hosszú történelme során folyamatosan kereste „identitását” a fiús és a feminin, valamint a kényelmetlen és a praktikus között, a társadalmi, kulturális pozíciót, sőt olykor politikai nézeteket is tükröző ruhadarab valójában soha nem a divatról, hanem sokkal inkább a hatalomról és a szexualitásról szólt.
Lehetetlen pontosan megmondani, mikor jelentek meg az első fehérneműk, bár létezésükkel kapcsolatos feljegyzések már az ókori Egyiptomból is fennmaradtak i.e. 3000 környékéről. Az öltözködés az ókori egyiptomiak számára is státusszimbólumként szolgált, és a magasabb társadalmi osztályba tartozó hölgyek, fehérneműként keresztvállpánttal összefogott, bokáig érő, vékony tunikákat hordtak. A rabszolgáknak és szolgáknak ellenben nem volt semmilyen alsóneműjük, legfeljebb ágyékkötőket viseltek.
Egy szintén i. e. 3000-ből származó babilóniai cserépedényen ábrázolt nőalakokon fehérneműszerű ruhadarabok láthatók, egy i.e. 2000 tájékáról való krétai leleten pedig már egy fűzőhöz hasonló viselet is felfedezhető.
Az ókori Görögországban készült női szobrokon megfigyelhető a fehérneműként viselt, kebleken átvetett keresztpánt, sőt Hérodotosz, Arisztophanész és Homérosz szövegeiben is előfordul a zoné nevű női fehérnemű, amellyel a hölgyek a derekukat és alsó testüket formázták. Ugyanígy írásos leletek támasztják alá az apodesmos (csípőszorító) és a mastodeton (mellpánt) létezését, amelyek valójában a melltartó és a fűző elődei.
A rómaiak, mint mindenben, a fehérnemű divatban is átvették a görögök szokásait, így náluk is megjelenik a görög zoné-hoz hasonló cestus, és Cicero is megemlíti a strophium nevű mellpántot. A mamillere és fascia szintén elsősorban a mell leszorítására használt szoros pántok megnevezése az ókori Rómában. Egy i.sz. 400-ból származó mozaikon a nők már a mai bikinihez és rövidnadrághoz hasonló ruhákat viseltek.
A középkorban a nemesség vászonruhákat hordott a drága külső ruházat alatt, egyrészt melegítőrétegként, másrészt, hogy a finom holmikat megvédjék saját mosdatlan, koszos testüktől. Ebből a korból a 14. században az ing, a 16. században pedig a fűző ősanyjának megjelenése a leginkább említésre méltó.
Az első fűző egy XII. századi kézirat illusztrációjában tűnt fel, egy démoni megjelenésű nőalak viseleteként. Az ábrázolás már utalt a ruhadarab szexuális töltetére, és a kor divatját jellemző alapvető változásra, mely a test vonalainak erőteljesebb kihangsúlyozására fókuszált. A XIV. század tájékán még a férfiak is szoros, alakformáló alsóneműket hordtak, a nők pedig a fűző alatt egy cotte-nek (borda) nevezett, feszes vászonpántot is használtak kebleik leszorítására.
Az 1500-as évek közepétől jelentek meg az abroncsgyűrűkkel hatalmasra növesztett szoknyák, melyekkel a nők termékeny mivoltát kívánták hangsúlyozni. Az 1570-es évek végén terjedt el a „bum roll” (popsi-henger), mellyel a szoknya alá rejtve biztosították, hogy az kellően megemelje a szoknya hátsó részét. A XV. századtól kezdték el hordani a basquin, vagy vasqine nevű egy csipkés mídert is, amit az abroncsszoknyához csatoltak.
A fűző a divattörténelem leginkább ellentmondásos darabjaként a XVI. században jelent meg, ekkor kezdték el az addig használt mídereket különböző anyagokkal merevíteni. A nők testét homokóra formájúvá varázsoló fűző a női idomok eltúlzott kihangsúlyozásával nemcsak a nők szexuális vonzerejét, hanem törékenységét is szimbolizálta. A fűző harcos ellenzői máig hangoztatják, hogy a fűző vetéléshez vezethet, a feministák pedig a nők szexuális kiszolgáltatottságát látják benne.
Az 1700-as évek végén elvetették az alsószoknyák, fűzők és kombiné viselését, mivel ezeket az arisztokrácia szimbólumainak tartották, és merevítés nélküli fűzőket kezdtek hordani. Szándékosan visszatértek a klasszikus görög viseletekhez, és a nők ismét az ókori zoné-hoz hasonló pántokat használtak fehérneműként.
Az 1800-as évek napóleoni korszakában aztán újra előkerült a csontos fűző a női ruhatárak mélyéről, mert ekkor viszont a forradalom alatt viselt túlzott szabadosságot és promiszkuitást sugalló fehérneműkre néztek rossz szemmel. Az I. Világháborúig a fűző minden társadalmi osztályban elterjedt, és egyet jelentett a nőiességgel.
Érdekes módon ebben az időben a fehérnemű-innovációk többsége épp a prűd és visszafogott Angliából érkezett. Ezek a fejlesztések olyan nagymértékben meghatározták a későbbi fehérnemű divatot, hogy a világhírű fehérneműgyártó cég a Victoria’s Secret is a korszaktól kölcsönözte márkanevét.
A fehérnemű divatba a viktoriánusok vezették be csipkedíszítést és hímzést, a bugyogóként viselt fodros alsónadrágokat, valamint a selyem alsóneműket. Ők alkalmazták elsőként a fehérneműk gőzzel történő formázását, és az első színes alsóneműk készítése is a viktoriánus divattervezők nevéhez fűződik.
1876-ban a nőiesség további hangsúlyozásaképp a harisnyakötők is megjelentek és talán nem véletlen, hogy ezidőtájt nyitották meg az első strip-tease show-kat. A biciklis és szabadidős ruhák megjelenésével pedig a történelem során a viktoriánus időben készültek először kifejezetten funkcionális fehérneműk.
1913-ban egy Mary Phelps Jacob nevű hölgy, aki később Caresse Crosby néven vált ismertté, két zsebkendőt kötött össze egy szalaggal, és ezzel megalkotta a melltartót. A nehéz viktoriánus abroncsszoknyákkal és szoros fűzőkkel szemben a Crosby-féle melltartó kényelmes és könnyű viselet volt, mindamellett ez a ruhadarab végre nem szorította össze természetellenesen a kebleket. Crosby újításának szabadalmát később a Warner Brothers vásárolta meg.
A II. Világháborút megelőző gazdasági világválság évtizedeiben a dús női keblek győzedelmeskedtek, és a 20-as években fiússá nyomorított laposság után ismét a telt keblek hangsúlyozása került előtérbe.
1935-ben a Warner Brothers bevezeti a merevített kosaras melltartót és bemutatja a szabványosított kosárméreteket a máig használt A, B, C, D jelöléssel.
Az 1950-es évek filmipara alapozta meg a melltartók végérvényes győzelmét, a gyártók egymás után jelennek meg a piacon az újabb, exkluzív márkáikkal.
Az 1960-as 70-es évek hippi-mozgalma a melltartót konformista és művi dolognak, amellett a női elnyomás szimbólumának tartotta, és ennek demonstrálására nem egyszer tömeges melltartó-égetéséket rendeztek. Az 1960-as években reneszánszát élte a 20-as évek fiús fazonja, ekkor fehérneműként szinte csak pici bugyogókat hordtak, melyeket mini szoknya és farmernadrág alatt is viselhettek.
A 70-es évek végétől aztán a technológia fejlesztések következményeképp megjelennek a push-up melltartók, melyeknek már egyetlen nő sem tud ellenállni, így az 1980-as évekre már ez volt a legnagyobb számban eladott ruhadarab a női ruházati termékek piacán. Ekkor váltak népszerűvé a Victoria’s Secret és a La Perla lágyabb érzéki stílusú fehérneműi.
