Az együttélés kimenetele többféle lehet. Vannak, akik hamar rájönnek, hogy soha nem fognak konszenzusra jutni a fogkrémes tubus, a WC-ülőke vagy épp a szemétlevitel klasszikus kérdéseiben, és olyan partner után néznek, akivel közelebb áll egymáshoz a világnézetük. Mások gyakorlatilag alternatív házasságként tekintenek az élettársi viszonyra: közös lakást vásárolnak, gyerekeket vállalnak, és úgy általában véve jól megvannak együtt, csak épp nem érzik égető szükségét a boldogító igen kimondásának. A harmadik – és talán leggyakoribb variáció -, hogy hosszabb-rövidebb együttélés, afféle próbaházasság után úgy döntenek a felek, hogy megért a helyzet az esküvőre. Úgy tűnik, ez a csoport rendkívül megfontolt, ugyanis átlagosan 3,5 évet élnek együtt, mielőtt elszánnák magukat a nagy lépésre.
A józan ész azt diktálja, hogy jól van ez így, hiszen köztudott, hogy lakva ismerjük meg egymást, a házasság pedig szerencsés esetben több évtizednyi elköteleződést jelent, nem árt hát, ha tisztában vagyunk azzal, miként vélekedik életünk leendő párja a fent említett klasszikus kérdésekről. Úgy tűnik azonban, hogy a való élet ellentmond a logikának. A már említett kutatás ugyanis arra az eredményre jutott, hogy azok a párok, akik együtt élnek a házasságkötés előtt, sokkal – egészen pontosan 45 százalékkal – valószínűbben fognak elválni. Az is kiderült belőle, hogy ha valamelyik fél több partnerrel is összebútorozott, mielőtt házasságra adta a fejét, még nagyobb az esély arra, hogy zátonyra fut a frigy. Persze, azok sem járnak jobban, akik eleve nem kötik össze az életüket hivatalosan, ugyanis az ő útjaik hatszor valószínűbben válnak szét, mint házasságban élő társaiké, mielőtt első gyerekük ötéves lenne. Tekintve, hogy a kutatás során komoly néptömegek, egészen pontosan 22 ezer ember magánéletének az alakulását vizsgálták, fejcsóválva bár, de kénytelenek vagyunk komolyan venni az eredményeket.
|
Az eredmények felett maguk az elkövetők – bizonyos brit tudósok – is értetlenül állnak, és lázasan keresik a magyarázatot. Eddig annyit tudtak megállapítani, hogy az együttélés annak ellenére, hogy népszerűbb, mint valaha, sokkal gyengébb és sérülékenyebb kapcsolati formává vált napjainkban, mint amilyen a 60-70-es években volt, amikor kezdett rákapni a nép. Úgy tűnik, hogy kevésbé elkötelezettek azok, akik egyszer vagy többször belekóstoltak a vadházasság intézményébe. Azok, akik csak az esküvő után költöznek közös fedél alá, komolyabban veszik a kapcsolatot és nehezebben szállnak ki, mint azok, akik a gyakorlatban is megtapasztalták, hogy léteznek más alternatívák is.